Sorra kapja az elemzői leminőséteseket a Tesla részvénye, miután a papír jelentős ralit produkált az elmúlt időszakban. A Goldman Sachs, a Morgan Stanley és a Barclays mind leminősítette a Tesla részvényét, miközben emelték a célárakat, miután papír április vége óta több mint 70 százalékot emelkedtt, idén dupájára nőtt az értéke.
A tegnapi nappal megszakadt a Tesla részvényeinek a 13 napja tartó, és rekordot jelentő emelkedő szériája, miután a papír kis mínuszban zárt. Ezen időszak alatt a Tesla masszív növekedést ért el, durván 240 milliárd dollárral emelkedett a cég piaci kapitalizációja, vagyis közel egy "Toyotányival" lett értékesebb a cég.
A Bank of America elemzője szerint a mesterséges intelligencia körüli felhajtás miatt a befektetők rekordmennyiségű pénzt fektetnek a technológiai részvényekbe - az viszont már egy másik kérdés, hogy vajon meddig tarthat ez az őrületes rali?
Az idei év legfelkapottabb sztorija a tőzsdéken eddig egyértelműen a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek térhódítása, a legnagyobb bombát a múlt héten dobta le ebben a felfokozott hangulatban az Nvidia: a világ vezető chipgyártója brutális várakozásokkal rukkolt elő a következő negyedévre vonatkozóan, a cégvezér szerint ugyanis az adatközpontok infrastruktúráját világszerte ezermilliárd dollár értékben fogják korszerűsíteni a nagyvállalatok az AI-eszközök futtatásának érdekében, ebből pedig többek között a chipgyártó is óriásit fog profitálni. Meg is lett a bejelentések hatása: elképesztő rali indult a vállalat részvényénél, ráadásul a technológiai szektor több szereplőjénél is az egekbe lőttek az árfolyamok. Egy ilyen őrületes ralit követően és annak tudatában, hogy a szélesebb részvénypiaci hangulattal szembe megy ez a gyors, szektorspecifikus növekedés, sokakban felmerülhet a gyanú: vajon egy óriási lufi fújódik épp az orrunk előtt? Erre a kérdésre keressük a választ elemzésünkben.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Raiffeisen Alapkezelő írását olvashatják:
A hét talán legmeghatározóbb tőzsdei eseménye az Nvidia részvényárfolyamának felrobbanása volt, amely a szélesebb részvénypiacon is ralit indított el, elsősorban a technológiai részvényekben. A cég negyedéves gyorsjelentését követően több mint 24 százalékot emelkedett az Nvidia árfolyama, amivel több mint 180 milliárd dollárral nőtt a cég piaci értéke egy nap alatt - korábban csak két alkalommal láttunk ennél nagyobb egy napos növekedést. Viszont nem ez volt az egyetlen érdekesség a részvény csütörtöki ralija kapcsán, mutatunk öt érdekes grafikont az elképesztő mozgásról.
Az AI-részvények szerdán a tőzsdezárás utáni kereskedésben nagyot emelkedtek, közel 300 milliárd dollárral nőtt az AI-vállalatok piaci kapitalizációja, miután a chipgyártó Nvidia erős bevételnövekedést prognosztizált, és közölte, hogy a megugró kereslet kielégítése érdekében növeli a mesterséges intelligencia chipek gyártását - számolt be a Reuters.
58 dollármilliárdos, 724 százmilliomos és 340 ezer milliomos lakik a világ leggazdagabb embereinek otthont adó városban a Henley & Partners tízes listája szerint, amelyre idén csak egy európai város tudott felkerülni.
Emelkedett kedden a bitcoin árfolyama, és ezzel át is lépte a 30 000 dolláros lélektani szintet. Eközben a befektetők a héten megjelenő kulcsfontosságú inflációs adatot várják, amely a kriptodeviza árfolyamát is erősen befolyásolhatja - írja a CNBC.
A JPMorgan elemzői három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel a Credit Suisse számára, ezek közül szerintük a legnagyobb esélye annak van, hogy eladják a nagybankot – írja a Bloomberg.
Eladja Belgium a BNP Paribas bankban lévő 7,8%-os részesedésének egyharmadát, a közlemény után a bank részvényeinek árfolyama csökkenésnek indult – írja a Reuters.
Eladja az francia AXA biztosító a Monte dei Paschi bankban lévő tulajdonrészének nagy részét, az olasz pénzintézet pedig újra csatlakozhat a milánói tőzsde FTSE MIB blue-chip indexéhez - írja a Reuters.
A Newcrest Mining felvásárlási ajánlatot kapott az amerikai székhelyű Newmonttól, a jelenlegi formájában tett ajánlat mintegy 17 milliárd dollárra értékeli Ausztrália legnagyobb aranybányász cégét.
A technológiai részvények az elmúlt bő három évtizedben két gigantikus emelkedést produkáltak. Mindkét bikapiac végén volt egy-egy vezető részvény, a Cisco és a Tesla, amelyek 21-22 évnyi különbséggel szinte ugyanazt a tőkepiaci filmet „vetítették le” a befektetők számára. A nagy kérdés már csak az, hogy a Cisco nem túl szívderítő analógiája velünk marad-e a következő években a Tesla esetében?
Miután az idei rossz teljesítményre rátéve egy jókora lapáttal a Tesla részvényei kedden több mint 10 százalékot estek, Elon Musk úgy fogalmazott év végi levelében a dolgozóknak, hogy "ne zavarja őket a tőzsdei őrület". Musk az évvégi gondolatait szerdán osztotta meg alkalmazottaival, a levél eljutott a CNBC-hez.
Nehéz ígéretes befektetési lehetőségeket találni a globális tőkepiacokon az idei évre jellemző pesszimista hangulatban, ám a smart home és a smart city olyan hívószavak manapság, amelyekre egyre több befektető figyel fel, ugyanis ez a fiatal iparág várhatóan világszerte ugrásszerű növekedés előtt áll. Az okosotthonok piaca a becslések szerint globálisan 115,7 milliárd dolláros árbevételt termel 2022-ben – amelyből az európai piac idén körülbelül 29,1 milliárd dollárt tesz ki –, ráadásul világviszonylatban a piac mérete az előrejelzések szerint 2024-re 155,82 milliárd dollárra nőhet - hívja fel a figyelmet az SPB Befektetési Zrt. portfóliómenedzsere.
A szeptember 30-i energiatanácsi ülésen elfogadták a rendeletet, aminek értelmében a nem fosszilis alapú áramtermelőkre, illetve az olaj- és gázcégekre jóváhagyták EU-s szinten az extraprofitadót. Az energiacégek a meredeken emelkedő gáz-, olaj- és áramár miatt valóban hatalmas extraprofitra tesznek szert, de pontosan hogyan alakultak a számok a brutális második negyedév utáni három hónapban, a harmadik negyedévben? Megnéztük, hogy mi a helyzet a legnagyobb európai olaj- és gázipari vállalatoknál, mekkora profitot érnek el, a cégek vezetői hogyan értékelik az energiapiaci kilátásokat, illetve azt is megnézzük, hogy a profitjukat mire használják fel a cégek.
Sokan kiemelten figyelik hogy, hogyan rendezi át időről időre portfólióját a világ egyik leggazdagabb embere, az Omahai Orákulum néven is emlegetett Warren Buffett és a befektetői csapata a Berkshire Hathaway-nél. Most megérkezett a friss lista az új befektetésekről, amik között egy tipikusan "Buffettes" vásárlás mellett van egy komoly meglepetés is.
Egekbe szökő infláció és erre válaszul érkező agresszív monetáris szigorítások, háború és energiaválság, recessziós félelmek: nem csoda, hogy idén az eladók domináltak eddig a világ tőzsdéin, komoly eséseket láthattunk a vezető részvényindexeknél, különösen igaz ez a technológiai szektor vállalataira. Egy ilyen környezetben előtérbe kerül a költségoptimalizálás és a tőkekiadások csökkentésének a fontossága, ami durva elbocsátási hullámhoz vezetett az elmúlt évek sztárjainál, munkavállalóinak felét rúgta ki például Elon Musk a Twitternél, de a Coinbase kriptotőzsde és a Snapchatet működtető Snap is jelentős leépítést hajtott végre. A legfrissebb hírek pedig nem másról, mint a Facebook anyacégéről szólnak, a 11 ezer munkavállalójától megváló óriáscég bejelentése apropóján összefoglaltuk, hogy pontosan hogyan alakultak a számok a tíz, legnagyobb mértékű elbocsátást végrehajtó amerikai tőzsdei vállalatnál, illetve megnéztük ezeknek a cégeknek a kilátásait is.
A válság adott neki hátszelet, most azonban ellenkező irányból érkező áramlatokkal kell dacolnia az elmúlt évtized egyik leginnovatívabb sztárszektorának, a fintechnek. Az infláció vágtat, a fogyasztói kedv lankad, a finanszírozási költségek pedig lassan az egekbe emelkednek. Ezek együttese egy új recessziós időszak irányába mutat, amelyet nem fog mindenki túlélni. A csökkenő befektetések és a leépítési hullámok mellett ugyanakkor már az is kezd kirajzolódni, mely megoldások lehetnek a nehéz időszakban is életképesek.